És nem marad menedék semennyi, Itt tenyészni lehet csak csupán, A falkával föl-le, föl-le menni Az enyészet korhadt grádicsán. Valaminek itt annyira vége,
Amennyire vég nem volt soha, Halleluja száll a szennyes égre, S beköszönt a semmi fénykora. Gond feledve, bánat eladva, S szétrohadva haragnak harangja.
Attól, hogy valami új elkezdődik, még nem lesz vége, mert talán éppen ahhoz kell a valami újnak elkezdődnie, hogy ne legyen vége.
Nem akkor van vége, amikor minden érv a mellett szól, hogy vége van, és nem akkor, amikor ezeket az érveket fel is sorakoztatják.
Akkor van vége, amikor vége van.
Amikor Susan-nak mellrákja volt, rengeteg szerencsétlen megjegyzés hangzott el a környezetében. A „legütősebb” az egyik kollégájától származott. Úgy érezte, meg kell látogatnia Susan-t a műtétje után, de Susan nem szeretett volna látogatókat fogadni, és ezt a kollégájának is megmondta. A kolléga válasza?
A főnök aggódik a beosztottja miatt, aki minden nap 12:00-kor mindig elmegy valahová, 14:00-kor megérkezik, és újra leül dolgozni. Felbérel egy detektívet, hogy kiderítse, mit csinál közben a beosztott. A nyomozó már másnap jelent: János elhagyta az irodát, beszállt a kocsijába, a házához hajtott és bent lepihent.
Köszönet Király Eszternek az alábbi gondolatokért.
“Nem a kommunikáció hiánya. Nem a pénz, és nem a szex. A csendes, lábujjhegyen lopakodó kapcsolatgyilkost úgy hívják: elvárások. Folytonos boldogtalanságot, kényelmetlen hiányérzetet, és tartós frusztrációt hív életre.
A Ha… Rudyard Kipling verse. A költeményt 1895-ben írta és fiának, Johnnak szánta atyai jó tanácsként.
Ki gondolta volna a Dzsungel könyvéhez képest. Én nem. Ennyit a (fél)műveltségről. Egyébként nagyszerű filmet is ihletett a vers, azonos címmel.