Ha hitről, meggyőződésről beszélünk, a legtöbb embernek csak a vallás, a világnézet, esetleg politikai meggyőződés jut eszébe. Pedig a leghétköznapibb dolgokról is vannak – nemegyszer korlátozó – hiedelmeink, amelyek befolyásolják viselkedésünket, meghatározzák beállítódásunkat, a világhoz való viszonyunkat.
Pedig a hallgatás nekünk lehetőséget biztosít arra, hogy meghalljunk mást, a szavak mögötti tartalom mélyére nézzünk, és előhívjuk magunkból ugyanazt az érzést, amelyről a beszélgetőpartner beszélni próbál. A csend esélyt ad arra, hogy meghalljuk azt is, ami kimondhatatlan.
Mit csinálunk, ami stresszt okoz? Túl későn indulunk el otthonról? Túl sokat vállalunk? Mindenáron meg akarunk felelni az elvárásoknak? Utolsó percre hagyjuk a jelentések megírását? Ha felismerjük a stresszt fokozó magatartási formáinkat, azzal megtettük az első lépést kiküszöbölésük irányába.
Ha felismerjük igazi értékeinket, jobban tudunk rangsorolni. El tudjuk különíteni a fontosat a lényegtelentől, és azt is jobban el tudjuk dönteni, mi az amiért érdemes küzdeni, vállalni a harcot, a konfliktust, az összeütközést is.
Sokan egészen kiváló képességekkel rendelkeznek ahhoz, hogy nagymértékben fokozni tudják a stresszt. Művészi érzékkel kidolgozott belső filmeket vetítenek maguknak arról, hogyan romolhatnak el a dolgok. Olyan élénken tudják visszaidézni a stresszkeltő helyzeteket, hogy testük biokémiája is megváltozik.
Ha úgy érezzük, hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok, tegyünk fel magunknak néhány kérdést: Tényleg nekem kell mindezt elvégeznem? Mire mondhatnék nemet? Miért nem merek nemet mondani? Valóban nem bízhatnám másra? Kire bízhatnám? Kitől kérhetnénk segítséget?
Van egy nagyon fontos kérdés, amit el kell döntenünk: “Boldog akarok lenni, vagy azt akarom, hogy igazam legyen?” A két dolog ugyanis sok esetben kizárja egymást. Igen gyakran ugyanis úgy vitatkozunk, mintha az életünk múlna rajta.