A túlzott védekezés helyénvaló, de a túlreagálás nem

Gyászolni nemcsak szeretteink elvesztésekor szoktunk. Sok élethelyzet előhívhatja belőlünk ezt az érzést, ami nem csak egy érzés, hanem különböző életérzések sorozata bennünk. Folyamat, amin végig kell mennünk ahhoz, hogy feldolgozzuk a veszteséget. Ez nem csak egy szeretett személy elvesztése lehet, hanem akár egy munkahely elvesztése, tartós külföldre költözés, vagy például amikor véget ér egy párkapcsolat. Ez utóbbi érdekes módon annak is gyász, aki megszakítja a kapcsolatot.

A gyász szinte mindig egyéni érzés/állapot. Néha kisebb csoportok tagjai egyszerre és együtt is megélhetik, például bányaomlás után a túlélők, vagy a halászok özvegyei, ha elsüllyed egy halászhajó.

A gyász folyamata tipikus szakaszokból áll, amik adott sorrendben követik egymást. Az egyes szakaszok egyénenként eltérő hosszúságúak, át is fedhetik egymást, és valamelyik esetleg ki is maradhat. Van aki akár évekig is beleragadhat az egyik vagy másik szakaszba.

  • Az első szakasz a tagadás. „Ez velem nem történhet meg” hajtogatjuk unalomig és tovább, és tényleg el akarjuk hinni, hogy összekeverték a leletünket az igazi betegével.
  • Ezután következik a düh. A „Dögölj meg te piszkos strici, a cédáddal együtt.” típusú életérzés. Ebbe a szakaszba szokás leginkább beleragadni. Ki ne ismerné azokat a sok éve elvált hölgyeket, akik még most is ádázul gyűlölik a férjüket, aki még a múlt században „otthagyta” őket.
  • A következő az alku A jelmondata a „de hisz lehet talán még”. Így tudjuk elhinni tíz évvel a háború után azt, hogy ha istenfélő módon élünk, az Úr majd hazasegíti eltűnt, és már évek óta halottnak nyilvánított férjünket.
  • Ha nem ragadunk bele az alku téves hiedelmeibe, a szomorúság szakasza következik. „Jaaaj, hogy elment ez a drága jó ember” – mondja, és hiszi az idős asszony, elfelejtve, hogy az utóbbi tíz-húsz évet 7/24-ben átveszekedték. Ebben a szakaszban is megrekedhetünk, és a néni sok-sok évig naponta is kijár a sírhoz, és valóságos mély szomorúságot érez.

Igazi veszteség, valódi mély gyász esetén a szomorúság könnyen depresszióba fordul, és nagyon hosszadalmas is lehet, és komoly szakszerű segítségre szorulhat.

  • Az elfogadás szakasza a négy negatív szakasz után az első pozitív szakasz. Kulcsmondata:” Ez van; ki kell találnom, hogyan tovább.” Az elfogadás adja meg a lehetőséget, hogy a saját kezünkbe vegyük, ellenőrzésünk alá vonjuk a dolgokat. Ilyenkor egyeznek meg végre az egy éve elvált, de azóta is negatív érzelmekkel átitatott szülők egy normális, kölcsönösen előnyös láthatási rendben, és a gyerekekkel kapcsolatos teendők előnyös megosztásában.
  • Az ember nem tud ott megállni, hogy csak elfogadja a dolgokat. Szüksége van a továbblépésre, arra hogy új értelmet adjon a történteknek, és főleg a jövőben történendőknek. Ezért a gyászfolyamat csak az elengedés és az új értelem adás együttes szakaszával érhet véget.

A gyászfolyamat az elfogadás szakaszával feldolgozta a veszteséget, de a folytatásnak, a tovább élésnek értelmet kell adni. A gyász sötét órái nemcsak a veszteség elfogadásához segítenek hozzá, hanem megalapozzák az élet értelmes folytatásának lehetőségét is.

A világjárvány körülményei között

Most mindannyian gyászolunk, de ez a gyász két dologban is különbözik a szokásos gyásztól.

  • Egy csapásra mindenki számára vége lett a normalitásnak. A betegségtől, a magunk vagy szeretteink halálától, a gazdasági következményektől való félelem, az összezártság vagy éppen a kapcsolatvesztések mindannyiunkat egészen a gyászig letaglóznak, veszteséggel töltenek el. A média és a világháló hozzáférhetővé és átélhetővé teszi a mások gyászát. Érezzük, sőt átéljük mások kétségeit, dühét és vakreményeit. A gyász egyéni helyett kollektív életérzés lett, és ehhez nem vagyunk hozzászokva. Nemcsak a gyásszal nem tudunk mit kezdeni, hanem azzal sem, hogy a gyász lett a közhangulat.
  • Amikor nem tudjuk, mit tartogat a jövő, csak azt, hogy tartogat valami rosszat, agyunk kénytelen különböző elképzelt jövőket teremteni. A baj az, hogy az elme úgy megy előre a jövőbe, hogy a lehető a legrosszabbat képzeli el. Ez az úgynevezett előzetes (anticipált) gyász. Nem konkrét veszteség indítja el a gyász folyamatot, hanem a tudat, hogy valami rossz történik, de ebből tulajdonképpen nem értünk semmit. Az előzetes gyász a biztonságérzetünk elvesztése az elképzelt jövőkben, amiket ráadásul automatikusan a legpesszimistább változatban hozunk létre. 
    Ez a fajta gyász összezavar bennünket. Ettől veszítjük el a biztonság érzetünket.
Lássuk, mit tudunk tenni a jelen körülmények között

Tudomásul kell vennünk, hogy a megelőző gyász: szorongás. Egyfajta alaktalan és egészségtelen szorongás, amit nem tudunk se eltüntetni, se negligálni. Az elménk mindenféle képeket mutat nekünk, a legrosszabb forgatókönyvek váltják egymást. Az elménk így védekezik a bizonytalanság szorongása ellen. Ez indítja be a gyász folyamatát.

Az egyetlen, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk kihagyni, átugrani, vagy legalább minimalizálni a gyászfolyamat negatív szakaszaira jellemző életérzéseket, és minél hamarabb eljutni az elfogadás állapotába, és közelebb kerülni az elengedéshez.

A cél ilyenkor nem az, hogy figyelmen kívül hagyjuk a negatív képeket vagy megpróbáljuk eltüntetni őket – ezt az elménk úgysem engedi, és ha megpróbáljuk erőltetni a dolgot, attól csak felerősödnek a rossz fantáziák. A cél az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a gondolatvilágunkban, hozzuk egyensúlyba, hogy mikre gondolunk. Ha azt érezzük, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyv kezd kirajzolódni előttünk, kezdjünk el azon agyalni, mi történhet a lehető legjobb esetben! Egyik forgatókönyvet sem szabad figyelmen kívül hagyni, de nem is lehet domináns egyik sem.

Ha meg akarunk nyugodni, rá kell kényszerítenünk magunkat, hogy elménk a jövő képeiből visszatérjen a jelenbe. Erre nagyon jól használhatók a legegyszerűbb mindfulness gyakorlatok. Nagyon banális, de nagyon hasznos technikák.

  • Például nevezzünk meg öt dolgot a szobában! Ez itt a laptopom, a megszokott fekete íróasztali székemen ülök. Ezek képek a szüleimről. Itt a szülinapomra kapott archív újságom, ez meg az előjegyzési naptáram.
  • Lélegezzünk tudatosan! Szabályozzuk a lélegzésük ritmusát, mélységét. Lassítsuk le a légzést, és figyeljük hogyan nyugszunk meg!
  • Használjuk tudatosan az érzékeinket, és tudatosan gondoljuk végig, mi mindent érzékelünk! Tapintsunk meg kemény és puha tárgyakat. Szagoljunk bele a félig kiivott kávénkba. Érezzük a pohár víz ízét és hőmérsékletét.

A pillanatnyi stressz kezeléstől tovább lépve, vegyük számba, hogy jelen pillanatban nem történt meg semmi abból a sok rosszból, amire számítottunk. Ebben a pillanatban jól vagyunk. Van ételünk. Nem vagyunk betegek.

Érdemes azt is átgondolni, hogyan tudjuk elengedni mindazt, ami nem rajtunk múlik. De azonnal készítsünk listát arról is, hogy mit tehetünk magunkért és szeretteinkért, amilyen jelenleg például a kontakt számok csökkentése, a fokozott higiéniai szabályok betartása stb. Összpontosítsunk az utóbbiakra.

És végül, tudatosítsuk magunkban, hogy mindenki eltérő intenzitással éli meg a gyászt, elsősorban a dühöt. Ezek az érzések mindenkiből mást hoznak elő. Tudjuk, hogy aki éppen nem a kedvünk szerint viselkedik, nem ilyen ember, csak így próbál megbirkózni a helyzettel. Ez nem ő – ezek a félelmei és a szorongásai. Szóval, legyünk türelmesek és együtt érzők! Meg fog lepni, hogy az a jó érzés, amit ez a hozzáállásunk okoz bennünk, milyen sokat használ a saját gyászunk átvészelésében is.