Életemben egyetlen önként vállalt szinglit ismertem, Babut. Mindenki így hívta, csecsemő korától a haláláig. Kicsit hülyén hangzott ugyan, mikor felnőtt, vagy pláne öreg korában a kicsi gyerekek is Babu néninek hívták, de annyira illett hozzá a név, hogy ez végülis senkit se zavart. Őt végképp nem.

Gondolom nem véletlenül ragadt rá a neve. Tipikus 3F-es, babaszerű nő volt. Örökké Fiatal, Fitos, és Filigrán. És – bár ez nem F-betűvel kezdődik – gyönyörű is volt, kamasz korától mióta ismertem, egészen hatvan egynéhány éves korában bekövetkezett korai haláláig. Mindig a korának megfelelő kinézettel.

Kamasz korában a szokásos esetlen próbálkozó kapcsolatokat élte, a kor és családja kultúrájának megfelelően, ártatlanul. (Nem tudom, hogy a szó szoros értelmében is igaz volt-e az ártatlanság, de lelkileg biztos, bár azt hiszem ez mindegy is.) Szorgalmasan tanult, jól érettségizett, és elvégezte a jogi egyetemet. A közigazgatásban helyezkedett el, ahol jól megállta a helyét, bár – legalábbis ő úgy érezte, valószínűleg nem minden alap nélkül – hogy nem kecsegtette gyors és fényes karrier.

Az első – és nála egyúttal utolsó – szerelem huszonöt éves korában érte utol. Egy sikeresnek induló operatőr srác volt a partnere. Kívülről nézve, nagyon boldogok voltak vagy két évig. Babu legalábbis nagyon boldog volt. Mindent megélt ebben a szerelemben, amit csak el tudott képzelni. A komplementáris lelki kapcsolat érzését (ma ezt szokták „lelki társnak” nevezni), a mindennapok összhangját, a programok és a hétköznapok azonos igényeken alapuló eltöltését, és nem utolsó sorban testileg-lelkileg örömteli, intim szexet. Babu repült, szárnyalt. Magasból esett le a földre mikor a fiú, teljesen váratlanul, egyik napról a másikra ott hagyta egy másik lányért. Babu teljesen összetört. Tovább rontott a helyzeten, hogy kiderült, az új nő egy érdekkapcsolat volt. Talán anyagi, talán szakmai, talán mindkettő – már nem emlékszem, de nem is fontos. Babu mindenesetre szörnyen megalázónak érezte.

Eltartott vagy két évig, amíg Babu összetört  szilánkjaiból újra összerakta magát. Talpra állt, újra egész lett, de a párkapcsolatokról többé nem úgy gondolkozott, mint azelőtt. Már nem hitt az örök szerelemben, az életre szóló kapcsolatban. Nem tudott, és nem is akart egy életre elköteleződni. De ne higgyétek, hogy depressziós vagy pesszimista lett. Korántsem.

Egyéb szempontokból is számot vetett magával. Elfogadta, hogy csak átlagosan tehetséges. Mivel a családjában kiemelkedő intelligencia hányadossal rendelkező tagok is voltak, ebből a szempontból valószínűleg igaza is volt. Az érzelmi intelligencia – mint értékmérő és értékteremtő –  pedig akkoriban nem igazán volt benne a köztudatban. Sőt még a fogalmat sem ismertük. Kár, mert ezzel a fajta képességgel viszont egyedül Babu rendelkezett a családtagok közül. Volt benne például boldogságképesség, a reális önkép kialakításának képessége, szeretetképesség, empátia, képes volt reálisan felmérni a világban betöltött helyét, és még sok minden, amit manapság az érzelmi intelligencia fogalomkörébe sorolunk. Babu ezekre építkezett mikor megcsinálta az életprogramját, amit azután követett élete végéig. Azt hiszem ez is egy ritka képesség.

Komfortosan, és a maga ízlése szerint rendezte be a környezetét. Hálószobájában kilométer széles franciaágy volt, mert szeretett keresztben aludni, egyébként meztelenül, ami akkoriban szintén nem a kispolgári asszonyok szokása volt. Sokat olvasott, ha kedve volt éjjel, ha úgy volt kedve takarítás vagy főzés helyett. Elöntötték a könyvek, amiket hónapokig nem rendezett el.

Szeretői voltak. Soha nem egyéjszakás kapcsolatok. Nem is járt olyan helyekre, ahol ilyen kapcsolatok köthetők, de – gondolom a külseje és a nagyon jó természete miatt – elegendő gyakorisággal találták meg alkalmas partnerek egy-egy kiegyensúlyozott szeretői kapcsolatra. Általában természetesen nős pasik, de ez nem zavarta. És sosem borított fel egyetlen házasságot sem. Mikor indult egy új kapcsolat újra elkezdte szedni a fogamzásgátlót, és addig nem feküdt le a sráccal, míg hatni nem kezdett a gyógyszer. Egy kapcsolat tartott, amíg tartott. Azután elbúcsúztak békében. Sosem haraggal. Amennyire tudom – és valamennyire tudom, részben azért, mer Babu kiskamasz koromtól a barátom volt, másrészt azért, mert két barátom is volt szeretői között – ezek a kapcsolatok mind örömteliek, mondhatni majdnem boldogok voltak.

A karrier nem érdekelte, csak a nyugodt munka és a kellemes munkakörülmények. Tán kétszer váltott munkahelyet életében, és úgy emlékszem, hogy ezek közül is az egyik a munkahely megszűnése miatt volt. Megbízhatósága miatt mindenütt megbecsülték, és jó természete miatt szerették. Jövedelmével mindig elégedett volt. Megélt belőle, mert igényeit a lehetőségeihez igazította, nem fordítva.

Imádta a gyerekeket. Szerencséjére a bátyja öt gyereke, annak korai válása miatt – legalábbis az igazi szeretet és az érdemi nevelés területén – rá maradt. Anyjukként is szerették a gyerekek a nagynénjüket. Ez is kitöltötte az életét.

 

Babu egy nagy csalódás után szingli maradt – saját akaratából. Azt hiszem azért ragaszkodott ehhez élete végéig, mert irtózott a változásoktól, mert – az örömszinglik többségével ellentétben – ő banális céljaiból és kispolgári életviteléből fakadó nyugalmát akarta mindvégig megőrizni.

Szingliként volt boldog.

Fotók: https://www.pexels.com/hu-hu/https://pixabay.com/https://unsplash.com/


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük