A párkapcsolati életfolyamat második szakasza: a családalapítás, az együttélést kezdő ifjú házaspár élete. A két leglényegesebb jellemzője a dominanciaharc és az összecsiszolódás, természetesen – hogy könnyebb legyen – a kettő együtt, egyszerre. Itt van szükség mindhárom összeillési kritérium – a közös hullámhossz, az összeillés a mindennapokban, illetve az intim, örömteli szexuális életünk – kialakítására.

Ezekről a későbbiekben majd bővebben írok. Itt most csak röviden: A közös hullámhossz azt jelenti, hogy közöttünk nincsenek tabu-témák, hasonlóan látjuk a világot, hasonlóak a céljaink, az értékrendünk. Az összeillés a mindennapi életben számos tényezőből áll: ide tartozik a rend, a tisztaság, a háztartási munkamegosztás, a pénzügyek, az étkezés, a szórakozás, a szabadidő eltöltése és még sorolhatnám sokáig. Az intimitás, szexualitás vonatkozásában a legfontosabb tényezők közé tartozik a libidó, vagyis az “étvágy”, a másik iránt érzett testi vonzalom (mennyire látod nőnek/férfinak), a stílus (mit szeretsz, a lágy puha érintéseket vagy a kemény, szinte durva együttlétet), mekkora a változatosság-igényed, a monogámiához való viszonyod, és még nagyon sok minden.

A párkapcsolat kezdeti szakaszában, amikor még nem élünk együtt, szinte minden rózsaszínűnek látszik. Még alig ismerjük egymást, tehát rengeteg a téma, amiről beszélgetni lehet. És persze mindenki igyekszik a legjobb formáját nyújtani.

Az összeköltözés, együttélés egy igen nagy ugrás. Csak ennek során derül ki igazán, hogy mennyire illünk össze, és tudunk-e javítani a hiányosságokon. Szerencsére a végleges elköteleződést egyre jellemzőbben megelőző hosszabb együttélés segít tisztázni az összeillés mértékét. Egy hosszabb együttjárás során körvonalazódhatnak az értékek, a közös hullámhossz, megismerhetjük a szexuális összeillés főbb vonásait, de a mindennapi élet buktatói biztosan rejtve maradnak. Bizony igaz a régi mondás: Lakva ismerjük meg igazán egymást. Vajon tetszik-e reggel, gyűrötten, smink nélkül? Kimossa maga után a kádat? Földre dobja a levetett zokniját? Morog, ha sörözni mész a haverokkal? Kedveli a legjobb barátodat/barátnődet? Ízlik neki a főztöd? És persze még számtalan kérdés.

Ez a szakasz tehát az összeszokásnak, a kölcsönös alkalmazkodás megtanulásának, és a pár közötti munkamegosztás kialakításának fázisa. Ki kell dolgozniuk új szerepüket. Mit várnak egymástól, és a kapcsolattól? Mit vár a férj a feleségtől? Mit vár a feleség a férjtől? Mennyire reálisak ezek az elvárások? Mennyire akarnak, mennyire tudnak megfelelni a felek az elvárásoknak? Milyen lesz a családi munkamegosztás? Hogyan kell beosztani a pénzt? Közös kassza, külön kassza? Hogyan akarjuk eltölteni a szabadidőt? Mennyit együtt, mennyit, és hogyan külön? Hogyan biztosítunk egymásnak énidőt?

Ezekről közös honlapunkon is olvashattok, ide kattintva.


Komoly veszélyforrás lehet a származási családok szerepe az új, közös életben. Az anyós és az após túlzott jelenlétükkel, vagy túlzott visszahúzódásukkal egyaránt okozhatnak feszültséget, ne is beszéljünk arról, mikor a két család rivalizál egymással. Leváltunk az anyukánkról? Mennyit, mit osztunk meg velük? Kötelező minden vasárnap ott ebédelni? Melyiküknél töltjük a karácsony estét? Stb, stb, stb….


És hamarosan jön a következő – sok párnál az egyik legfontosabb – problémaforrás: „házasság” kontra „tartós együttélés házasság nélkül”.

Hogy mi a különbség a két forma között, arról annyi vélemény lehetséges, ahányan megnyilvánulnak ebben a kérdésben. Természetesen mindkét forma mellett számos érv szól, de legalább ugyanannyit lehet felhozni ellenük is. A lényeg az, hogy mi tisztázzuk magunkban, hogy számunkra mit jelent a házasság, illetve a tartós együttélés, és ennél is fontosabb, hogy megtudjuk erről a párunk valódi, őszinte véleményét. Tisztázni kell, hogy igazából mi a különbség egyikünk vagy másikunk számára. És ha valamelyikünk azt mondja, hogy neki mindegy, vajon komolyan gondolja-e, vagy csak kedvezni akar a partnerének, vagy urambocsá’ a felelősséget akarja áthárítani.

Még az is kiderülhet – párkapcsolati tanácsadásaink során egyre gyakrabban tapasztaljuk – hogy a pár valamelyik tagja – általában a férfi – nem is a házasságot nem akarja, hanem az esküvőt. Pontosabban lakodalmi felhajtás ellen tiltakozik. Mert mások példáján azt tapasztalta, hogy az előkészületek során a pár tagjai számtalanszor összevesznek, a lakodalom után pedig két halálra fáradt, koldusszegény ember néz egymásra, és jobb esetben azt számolgatja, hogy a világ melyik távoli sarkára utazhattak volna el, vagy milyen autót vehettek a lagzira költött tömérdek a pénzből. A rosszabb esetről ne is beszéljünk.


Problémát okozhat a szakasz elhúzódása is, akkor is, ha a pár tudatosan nem vállal gyereket, de méginkább akkor, ha számos próbálkozás ellenére sem jön össze. Ilyenkor sajnos, ha nem figyelnek tudatosan oda, akkor elkezdődhet a megszokás, sőt, megunás, ami végül a párkapcsolat korai kiégéséhez vezethet. A folyamat előbb kezdődhet, mint a közös élet stabilizálódása.


Végezetül gondolkodjunk el Feldmár András a jól ismert és méltán népszerű, Kanadában élő, magyar származású pszichoterapeuta ide vonatkozó véleményén:

„Ha én meg akarok házasodni, és a nő hozzám akar jönni, akkor neki is meg kell halnia olyanként, amilyen volt, és nekem is meg kell halnom olyanként, amilyen én voltam. És újra kell születnünk. Van az „én”, a „te” és megszületik a „mi”. Ha én is alárendelem magam a „mi”-nek, és ő is alárendeli magát a „mi”-nek, akkor lehet jó a házasság. Ha én alárendelem magam neki, vagy ő alárendeli magát nekem, akkor megette a fene az egészet.”

Egyetértesz? Ugye jól hangzik. Talán szentségtörés, de én nem értek egyet. A végével persze igen. Teljesen igaz, hogy „Ha én alárendelem magam neki, vagy ő alárendeli magát nekem, akkor megette a fene az egészet.” De ahhoz, hogy a „mi” megszülessen miért kellene meghalnia az „én”-nek és a „te”-nek? Az önzésnek, az Egonak igen. A cél az, hogy két, egymást minden hibájával együtt elfogadni tudó autonóm személyiség hozza létre a „mi”-t. Közös célokkal ruházzák fel a “mi”-t, és adjanak programot (vagy mondjunk inkább küldetést?) neki, amivel a közös célokat folyamatosan megvalósítják.


A jövő héten egy fiatal pár viszontagságos történetét mutatom be a családalapítás szakaszában. Nehezen küzdöttek meg a problémákkal, de szerelmük szerencsére segített megküzdeni a nehézségeket.

Fotók: https://www.pexels.com/hu-hu/https://pixabay.com/https://unsplash.com/


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük