Néhány héten keresztül a párkapcsolati életfolyamat egyes szakaszairól írok részletesebben, az egyes szakaszok jellegzetességeit példákkal is illusztrálva. Ennek során a tartós párkapcsolatot, az egyszerűbb szóhasználat kedvéért házasságnak nevezem, de nem értek rajta feltétlenül anyakönyv-vezető vagy valamilyen vallási szertartás által szentesített kapcsolatot. Viszont azt gondolom, hogy a tartós párkapcsolatnak feltétlen kelléke a kölcsönös szándék és kijelentés, hogy veled akarom leélni az életemet. Ez azután vagy sikerül, vagy nem, de enélkül az elhatározás nélkül a kapcsolat eleve kudarcra van ítélve. Hasonlóan tág értelemben használom a család fogalmat is.


A párkapcsolati életfolyamatot számos szerző elemezte, különböző nézőpontokból. Véleményem szerint – ahogy azt az előzőekben megírtam – a párkapcsolat öt ciklusból épül fel. A mai napon az első fázissal, a párkereséssel foglalkozom.

Talán meglepő, hogy tartós párkapcsolatot megelőző szakaszt a ciklus részének tekintem, de sok esetben meghatározó a későbbi párkapcsolat szempontjából. Itt dől el ugyanis, hogy mennyire összeillő párt választanak maguknak, pontosabban egymásnak, és ez igen nagy jelentőségű a későbbi boldogság szempontjából.

Napjainkban a párkeresés kezdete – és ezzel az egész párkapcsolati életfolyamat kezdete – több okból is egyre későbbre tolódik. Az elhúzódó 

Mama-hotel.jpg (623×412)

tanulmányok sokaknak ürügyet adnak arra, hogy a „mamahotel” kényelmét minél tovább élvezzék. De ez persze csak a felszíni ok. A mélyebb ok általában az, hogy így halogatni tudják a felnőtté válás folyamatának befejezését. A felnőtté válás ugyanis nagyon gyorsan változó világunkban, használható kulturális és a családi minták hiányában olyan rémisztő tud lenni, hogy kialakult, és napról-napra elterjedtebbé válik az Életkezdési válság/Qaterlife crisis fogalma, amiről részletesebben olvashatsz honlapom egy másik részén.

A diplomás fiatalok egy jelentős csoportja meg sem kísérel elindulni a felnőtt élet kihívásokkal teli útján, hanem inkább tanul, és tanul, azaz gyűjti a diplomákat, ezzel odázva el a munkavállalás hozta felelősségvállalást. A passzivitást választják, mert nem tudják, milyen úton induljanak, mit is szeretnének igazán, és milyen karriert akarnak. Nem akarnak elköteleződni, mert az azt jelenti számukra, hogy le kell mondaniuk valamiről.

És ez az elköteleződési nehézség persze nemcsak – talán nem is elsősorban – a munka világára érvényes. A bizonytalanságokkal küszködő, felnőni nem merő fiatalok természetes következményként küzdenek kapcsolódási, és különösen elköteleződési nehézségekkel, kényelmes életmódjuk pedig nem is sürgeti a váltást, és gyakoribbá válik tartósan párnélküli életforma, a szingli életmód, ritkábban tudatosan vállalva, gyakrabban belesodródva és benne ragadva.

A szingli életforma egyre elterjedőben van környezetünkben. Jellemzője, hogy valakinek az életében hosszabb olyan szakasz van, amikor huzamosan tartós párkapcsolat nélkül él. Ez az esetek körülbelül öt-tíz százalékában eleve tudatosan vállalt életforma, a többi esetben sokkal inkább kényszerből fakad. Belesodródnak a fiatalok – és gyakran a már-nem-is-annyira-fiatalok is. Szinglivé lehet ugyanis válni párkapcsolati csalódás, szakítás vagy válás után is.

A vállalt szingliség inkább a férfiakra jellemző. Rájuk inkább jellemző a kötöttségektől mentes életforma iránti vágy, illetve a saját érdekeik, igényeik középpontba állítása. És talán az erőteljes éntudat is, ami az önkéntes szingliség legfontosabb kelléke.

 

Persze szinglinek lenni nem mindig olyan vidám dolog – talán legjobb, ha itt elolvassátok egy barátnőnk történetét.


A jövő héten egy másik ismerősöm történetét mutatom be, aki szingliként élte le az életét, és élt boldog életet, dacára, hogy a szingliségbe az első komoly párkapcsolati csalódása sodorta bele.

Fotók: https://www.pexels.com/hu-hu/https://pixabay.com/https://unsplash.com/

 

 


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük