Ha hitről, meggyőződésről beszélünk, a legtöbb embernek csak a vallás, a világnézet, esetleg politikai meggyőződés jut eszébe. Pedig a leghétköznapibb dolgokról is vannak – nemegyszer korlátozó – hiedelmeink, amelyek befolyásolják viselkedésünket, meghatározzák beállítódásunkat, a világhoz való viszonyunkat. Korlátozó hiedelmeink megnehezíthetik, gátolhatják azt is, hogy megbirkózzunk a stresszel. Nézzünk meg néhányat a káros, korlátozó hiedelmek közül.

 

„Majd ha ezen túl leszek, akkor jobb lesz!” – gondoljuk számtalanszor.

Pedig tévedünk. Ha megoldottunk egy problémát, azzal utat nyitottunk a következőnek. Jön valami más amin szintén „túl kell lenni”. És így leszünk „túl” az egész életen. Sokan alig élünk a jelenben. Folytonosan a múlton rágódunk, vagy aggódunk e jövő miatt. Tanuljuk meg becsülni a jelent, felfedezni, élvezni a pillanat nyújtotta örömöket.

 

„Én erre képtelen vagyok” – bizonygatjuk gyakran magunknak.

„Nem tehetek róla, ez mindig is így volt”. Úgy gondoljuk, képtelenek vagyunk változni. Addig keressük a példákat „képtelenségünk” bizonygatására, míg vélt korlátaink elijesztenek a próbálkozástól is. Nem a képességünk hiányzik, hanem a hitünk önmagunkban. De csaknem ilyen ártalmas az ellenkezője is:

 

„Mindenre képes vagy, bármi lehet belőled”.

Ezt rendszerint mások mondják nekünk, ha azt akarják, hogy az ő céljaikat kövessük. Ha elhisszük, azután magunkat okoljuk a kudarcért. Igen, valóban bármi lehet belőled, bármire képes lehetsz, ami érdekel, amit fontosnak tartasz, ami felé a hajlamaid irányítanak. Ezért olyan fontos, hogy saját céljainkat kövessük.

 

“Az érzések, az ösztönök rossz tanácsadók, nem szabad rájuk hallgatni.”

Pedig csak bánni kell tudni velük. Érzéseink olyanok, mint a barométer: megmutatják, milyen időjárás zajlik bennünk. Ha rossz érzéseink támadnak, ne hallgattassuk el őket. Úgy tekintsünk rájuk, mint egy jelzőlámpára, mely kigyullad az autó műszerfalán. Próbáljuk megérteni az üzenetét. Mi hiányzik, mire van szükségünk? Ha megtanulunk egy kicsit befelé figyelni, meghalljuk azt a belső hangot, amelyik tudja, mit kell tennünk. Lehet, hogy nem fogjuk tudni logikusan (más logikája szerint!) megmagyarázni a döntésünket, egyszerűen tudjuk, hogy mi a jó nekünk, merre kell mennünk.

Merjünk tehát hallgatni intuíciónkra, belső ösztönünkre. Ha megtanulunk bízni belső hangjainkban, lehet, hogy tévedünk, de legalább a saját tévedéseinket követjük el. Nem fogunk másokat hibáztatni, és sokkal gyorsabban és könnyebben korrigáljuk a hibát. Ezáltal sokkal harmonikusabbá, kiegyensúlyozottabbá válhat életünk.

 

„Ami nem tökéletes, az semmit sem ér”.

Gyakori – és rendkívül ártalmas hiedelem. Aki tökéletességre törekszik, az szinte programozza magának a kudarcot, hiszen a tökéletesség sosem elérhető. Viszont minden esetben alkalmat ad magának arra, hogy szidhassa, kritizálhassa magát. Figyelmét arra összpontosítja, hogy mi az, ami nem volt elég jó, ezért folyton elégedetlen és bosszús önmagával. Ne tökéletességre, hanem teljességre törekedjünk. Ne tökéletes, hanem „elég jó” akarj lenni.

 

„A sikerhez csak kemény, izzadságszagú fárasztó munkával, túlterheléssel, rohanással juthatunk el. Éppen ezért rengeteget kell dolgozni, nem szabad pihenni, lazítani.”

Pedig épp az ellenkezője igaz, a zaklatottság, a rohanás, a túlterhelés gátolja a motivációt, a kreativitást. Kérem, higgyék el: a könnyed és nyugodt emberek is érhetnek el sikereket.

 

„Minden problémának egy és csakis egy tökéletes megoldása van. Azt kell megkeresni!”

Ezért aztán sokáig – esetenként az idők végeztéig – halogatjuk a cselekvést. Sokkal jobban tesszük, ha abból indulunk ki, hogy minden problémának többféle megoldása van, ezek közül kellene kiválasztanunk az optimálist. Pontosabban azt, ami az adott pillanatban a legjobbnak tűnik. Az élet ugyanis valószínűségekből áll. És sosem számíthatjuk ki  pontosan a jövőt.

 

„Ha azt akarom, hogy szeressenek, becsüljenek, és elismerjenek, mindig igyekeznem kell mások kedvében járni, mindig meg kell felelnem a velem szemben támasztott követelményeknek.”

Paradox módon, ennek a hiedelemnek is inkább az ellenkezője igaz. Ha örökösen mások kedvében járunk, nem figyelnek ránk, lebecsülnek, sőt kihasználnak minket. Minél kevésbé keressük az elismerést – annál többet kapunk belőle. A csendes magabiztosság vonzza az embereket.

 

„A szeretet, a barátság azt jelenti, hogy át kell vállalni, és meg kell oldani a másik problémáját.”

Pedig a szeretet megértést, elfogadást jelent. Elég, ha mellette állunk, meghallgatjuk, vele vagyunk a bajban. Nem vállalhatunk felelősséget az ő problémájának megoldásáért. Ha igazán szeretjük, bízunk benne, hiszünk abban, hogy ő is meg tudja oldani azt.

 

És még folytathatnánk végkimerülésig.

  • A világ ellenséges, nem bízhatok meg senkiben.”
  • „Csak magamra számíthatok, nem kérhetek segítséget.”
  • „A harag és az indulat rossz dolog, sosem szabad kimutatni.”
  • „Mindenáron kerülni kell a konfliktusokat.”

A lehetőségek száma végtelen. Ha felismerjük korlátozó hiedelmeinket, azzal már megtettük az első lépést affelé, hogy megszabaduljunk tőlük.

Ezen a szinten persze már elég nehéz egyedül, önmagunkon dolgozni. Megtehetjük, hogy szakértő segítséget veszünk igénybe, vagy részt veszünk egy önérvényesítést, személyes hatékonyságot fejlesztő tréningen.

 

Kivéve, ha azt gondoljuk: „Minden problémámat egyedül, segítség nélkül kell megoldanom.”

Kategóriák: Saját írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük