Sokan egészen kiváló képességekkel rendelkeznek ahhoz, hogy nagymértékben fokozni tudják a stresszt. Művészi érzékkel kidolgozott belső filmeket vetítenek maguknak arról, hogyan romolhatnak el a dolgok.
Sérelmeiket újra és újra felidézik, és átélik. Olyan élénken tudják elképzelni, illetve visszaidézni a stresszkeltő helyzeteket, hogy testük biokémiája is megváltozik: felszabadulnak a stresszhormonok, légzésük gyorsul, szívük kalapál… Ez az élénk fantázia voltaképpen egy kiváló adottság. Miért ne használhatnánk más, pozitív célokra? Mi lenne, ha ugyanilyen élénken idéznénk fel kellemes, jó emlékeinket, vagy hasonló részletességgel vetítenénk előre önmagunk számára a sikert, vágyott céljaink elérését?

Vegyük sorra legfontosabb önsorsrontó képességeinket.

 Az aggodalmaskodás képessége

Aggódni mindenki szokott. Hogyan lesz a viselkedésből képesség? Sok-sok gyakorlással. Vannak persze velünk született képességeink is, például vannak akik már gyermekük születése pillanatában aggódva lesik, vajon lélegzik-e. A legtöbben azonban nehéz és fáradságos gyakorlással küzdjük fel magunkat a profi aggodalmaskodó szintjére. Újra és újra számbavesszük, milyen veszélyes a világ, mennyi minden rossz történhet, mennyi veszély leselkedik gyermekünkre. Végül elérhetjük, hogy életünk egyetlen nagy szorongássá válik, melyben nincs egy nyugodt percünk se. Gyakorlat teszi a mestert!

Mit tegyünk tehát? Egyszerűen vegyük kevésbé komolyan saját negatív, pesszimista vagy aggodalmaskodó gondolatainkat. Bármilyen furcsának tűnik: rajtunk múlik, hogy mit gyakorolunk. Elkezdhetjük tudatosan felfedezni az élet szépségeit és örömeit is. Gyakorolhatjuk például a toleranciát, a türelmet, a kedvességet. Az aggodalmaskodás filmjei helyett vetíthetünk magunknak olyan filmeket is, amelyek happy enddel végződnek. Elképzelhetjük, hogy elnyerjük a hőn áhított állást, vagy azt, hogy jól sikerül egy randevú. Higgyétek el, sokkal szórakoztatóbb, mint örökösen „felkészülni” a rosszra. Hogy nem mindig jön be? Hát persze hogy nem. Csak nagyobb az esélye. Ha ugyanis a jóra készülünk fel úgy, hogy szinte elvárjuk azt, akkor egész lényünk, viselkedésünk ezt sugározza. Többet fektetünk be, merünk kockáztatni. És ezzel megnöveljük a siker esélyét.

 Az önsajnálat képessége

Az önsajnálat kiváló képesség, ha meg akarjuk keseríteni magunk, és mások életét. Kitűnő eszköz arra, hogy egy rossz helyzetből még rosszabbat tudjunk csinálni. Szenvedünk tőle, mégis, szinte fürdünk, lubickolunk benne. Egész héten szép idő volt, s a hét végére kirándulást terveztünk. Ám szombat reggel zuhog az eső. A kirándulásnak annyi. Ez bizony bosszantó. Hogyan tehetnénk még rosszabbá? Úgy ha elég intenzíven átéljük, hogy az élet milyen igazságtalan és kegyetlen. Hiszen az egész heti fárasztó munka után igazán megérdemelnénk egy kis sétát a szabadban. De direkt, kifejezetten a mi bosszantásunkra romlott el az idő. És egyszerűen elviselhetetlen, ha nem az történik, amit akarunk. Ha eléggé sajnáljuk magunkat, megkeseríthetjük az egész hétvégét, sőt, akár a következő hetet is. Bosszúból – minél rosszabb, annál jobb – dühödten takaríthatunk, kikérdezhetjük a gyerektől a leckét, összeveszhetünk életünk párjával vagy jóanyánkkal. Elérhetjük, hogy percről-percre rosszabbul érezzük magunkat. De vajon az eső okozza mindezt? Természetes, ha dühösnek, csalódottnak érezzük magunkat – pár percig. De azután már rajtunk múlik, mihez kezdünk érzéseinkkel. Fürdeni, lubickolni akarunk benne, vagy megváltoztatni, előnyünkre fordítani? Tényleg csak és kizárólag kirándulásra vágyunk? Vagy találunk más kikapcsolódási lehetőséget is? Egy családi társasjáték, baráti összejövetel is megteszi?

A megsértődés képessége

Az önsajnálattal egy tőről fakad másik önsorsrontó képességünk a sértődékenység. A legtöbben azt hisszük, a másik sért meg minket, mi csak reagálunk. Pedig nem az a lényeg, mit mond vagy tesz a másik, az a fontos: hogyan értelmezzük. Vagyis rajtunk múlik: megsértődünk-e. Meggyőződésem, hogy számtalan esetben feleslegesen, tévedésből, félreértések következtében sértődünk meg. Gyakran azt is személyünket ért támadásnak éljük meg, ha a másik egyszerűen fáradt, vagy rosszkedvű. Gondoljuk meg: voltaképpen két lehetőség van:

Lehet, hogy a másik nem is akart megsérteni. Lehet, hogy tapintatlan volt, de nem is úgy gondolta, vagy rosszkedve nem is nekünk szólt, mi értettünk félre valamit. Ez esetben ugye felesleges megsértődni. Vagy tényleg bántó szándékkal, akarattal sért meg minket. Ha valóban megsértődünk, ezzel teljesül az akarata. Ezt szeretnénk?

Akarsz többet megtudni magadról?


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük