“Kérdés, hogy miként csökkenthetjük le azon káros, de többségében kikerülhetetlen tényezők hatását, melyek közt a stressz megbetegít minket,
s miként állíthatjuk őket a magunk szolgálatába.”
Oláh Attila
Kiégés/Burnout szindróma
A burnout rendszerint egy olyan folyamat, amelynek kiindulópontjában erősen motivált munkatársak/élettársak állnak, akik a folyamat végén egykedvű, apatikus, frusztrált kollégákká/élettársakká válnak.
A fogalom számos megfogalmazásában közös, hogy tartós érzelmi megterhelés, stressz hatására a személy fizikai, lelki és érzelmi kimerülés állapotába kerül, és ezt a szokásos módon nem tudja megoldani.
A kimerülés jelentkezhet testi, szellemi és érzelmi területen egyaránt. A lelki-fizikai megterhelések, a sok stressz, és a velük való megküzdés hiánya vezethet a pszichoszomatikus tünetek megjelenéséhez, alvászavarokhoz, krónikus fáradtságérzéshez, koffein-, nikotin-, alkohol- és gyógyszer függőséghez, szorongáshoz, depresszióhoz, teljesítménycsökkenéshez, magatartásváltozáshoz, valamint szakmai és önértékelési problémákhoz.
A Burnout egy olyan folyamat, amelynek kiindulópontjában aktív, lelkes motivált emberek állnak, akik a folyamat végén egykedvű, üres, apatikus, frusztrált “zombikká” válnak. A kiégés-szindróma (burnout) az 1970-es években került be szakirodalomba, súlyos formája ma már betegségnek tekinthető, BNO kódja is van (Z73.0)
A Burnout szindróma összetevői
♦ Emocionális (érzelmi) kimerültség, ha valaki már a munka gondolatától is fáradt, reggeltől estig, éjjel és nappal krónikusan kimerült. Türelmetlen, fokozottan érzékeny a stresszre. Saját szükségleteit elhanyagolja, reménytelen, örömképtelen, belső ürességet él át. Testi jellemzői: alvászavarok, álmatlanság, nagyobb hajlam a megbetegedésre, diffúz testi panaszok és csökkent szexuális érdeklődés és potencia.
♦ Teljesítmény csökkenés igen fontos aspektusa a szindrómának. Kezdetben még kíséri a teljesítménnyel való elégedetlenség, hiányzó elismerés, Később elhatalmasodik az elégtelenségérzés, a sikertelenség és tehetetlenség megélése, krónikus túlterheltség érzése. Ez már a teljesítmény igényének feladását jelenti, hárító magatartást, a munkának a legszükségesebbre való korlátozását.
A szindróma végső stádiumában önfeladás, ami a vitális instabilitás állapotához vezethet, sőt, bizonyos értelemben a praesuicidális állapotnak is tekinthető.
♦ Deperszonalizáció = dehumanizáció negatív, cinikus beállítódást jelent. A korábban lelkes, társaságképes ember közömbössé, fásulttá válik. Kommunikációja a kollégákkal, ügyfelekkel, a betegekkel, tanítványokkal szemben rosszindulatúvá válik, negatív érzelmeket él meg, miközben bűntudatot érez. Visszahúzódik, társadalmi kontaktusai beszűkülnek, elmagányosodik.
A kiégés megelőzésére a legfontosabb a Work-Life Balance megvalósítása az életünkben. Ha már elindult a folyamat, legfontosabb, hogy felismerd! A folyamat visszafordításához pedig mielőbb kérj segítséget.
Először válaszolj a következő kérdésekre:
- Melyek azok a problémás területek, ahol sikertelenséget élsz meg?
- Megoldod a problémáidat, vagy kerülöd a „tisztázó beszélgetéseket”?
- Tudsz priorizálni? (Mi a fontos, mit lehet elengedni, melyik probléma fog megoldódni magától?)
- Hol érzed a túlterheltséget, mit lehet tenni ellene?
- Tudsz nemet mondani?
- El tudod dönteni, mikor érdemes haragudni, aggódni, bosszankodni?
- Jól kezeled a stresszt?
Ha a válaszok alapján szükségét érzed, gyere, keress bátran!
A Burnout kialakulásának folyamata, fázisai
1. Az idealizáció fázisa
A Burnout (paradox módon) elsősorban azokat az embereket veszélyeztetik, akik nagy lelkesedéssel kezdik hmunkájukat, azt hivatásnak tekintek. Rájuk jellemző kezdetben az idealizáció fázisa: nagy lelkesedés a szakmáért, fokozott energikusság, intenzív kapcsolat a kollégákkal, a munkával, kliensekkel. A munka és magánélet összefonódik, legfontosabb siker- és örömforrásának a munkasikereket tekinti. Ezzel értelemszerűen együtt járnak az irreális elvárások: azonnali eredményeket vár, valamint azt, hogy mindenki (kliensek, kollegák) hasonlóképpen elkötelezettek mint ő.
Ez a beállítódás értelemszerűen nem tarthat sokáig, a kudarcok (vagy legalábbis az azonnali sikerek hiánya) szükségessé teszik az átértékelést. Ki kell hogy alakuljon egyfajta kielégítő “work-life balance”, vagyis a munka és a magánélet egyensúlya, amikor az egyén örömeinek, boldogságának, élet-elégedettségének már nem (vagy legalábbis nemcsak) a munka áll középpontjában. Ha ez sikerül, akkor kialakul az egészséges állapot ⌈1a.⌋
1a. Realizmus, a munka szeretete. (Hiba lenne fázisnak nevezni, hiszen jó esetben egy életen át tart.) A nyitott, szakmája iránt elkötelezett dolgozó, aki tisztában van kompetenciájával, lehetőségeivel és korlátaival, valóságos képet alkot önmagáról és a munkájáról. Jó és kooperatív együttműködést alakít ki kollégáival. Fontos számára a munka, a kliens, a szakmai fejlődés, előrelépés, de egyensúlyt teremt a munka és magánélet közt: saját szükségleteinek kielégítésére is törekszik, tud delegálni, pihenni, kikapcsolódni.
Ha nem sikerül a life-work balance kialakítása, akkor az idalizáció előbb-utóbb óhatatlanul stagnálásba torkollik. ⌈1b.⌋
1b. Stagnálás, kiábrándulás. Ez már a kiégés első fázisa. Az idealizációhoz hasonlóan háttérbe szorul a magánélet (pontosabban ki sem alakul), a személyes igények elfojtásra kerülnek. De a munka már nem jelent valódi örömet, csökken a teljesítőképesség, érdeklődés, nyitottság. Helyét a túlterhelés, teljesítmény hajszolása veszi át, miközben a motivációk csökkennek, érdeklődés beszűkül, a napi feladatok rutinná silányulnak. Ezt követi a frusztráció ⌈2.⌋
2. A frusztráció fázisa, amikor már megjelennek a fáradtság, kimerültség jelei, és a fáradtság gyakori hibázáshoz vezet. Romlik a stressztűrés, nő az ingerlékenység. Már nem cél a szakmai siker, a munka, kliens, az ügyfél egyre idegesítőbb. A kollégákkal való kapcsolat leépül, az egyén munkáját egyre értelmetlenebbnek látja, feszült, nyugtalan, pesszimista, csökken az önértékelése, nő a bűntudata. Innen már nincs messze az apátia fázisa. ⌈3.⌋
3. Az apátia fázisa, amit a kétségbesés és a tehetetlenség érzése jellemez. Az egyén mindent értelmetlennek, üresnek érez, feladatait elhanyagolja. A klienssel való interakcióit minimumra korlátozza, szakmai munkáját sematikusan, sztereotíp módon végzi. Ellenségesen viszonyul a kliensekhez, kollegákhoz, eközben hangulata ingadozik, önértékelési zavarok, pszichoszomatikus reakciók lépnek fel. Végül a munkától való menekülés is észrevehető (hiányzások, pályaelhagyás).
Boldogság és kiégés, élet-elégedettség és flow a vezető életében című előadásomat ajánlom.
Legfontosabb tünetek
♦ A fizikai kimerültség jele az energia hiánya, a krónikus fáradtság, gyengeség, betegségekre való hajlam növekedése, gyakori fejfájás és hányinger, izomgörcs, szomatikus zavarok, alvászavar.
♦ Az érzelmi kimerültség jellemzői a lehangoltság, a magárahagyatottság érzése, reménytelenség, szorongás, feszültség. Megnyilvánulhat harag, türelmetlenség, ingerlékenység fokozódásában, a konfliktusok elhatalmasodásában, az önbizalom, az örömképesség csökkenésében, az elszemélytelenedés, ürességérzés megjelenésében.
♦ A mentális kimerültség elégedetlenségben, az egyénnek a munka, általában az élet egésze iránti negatív hozzáállásban nyilvánul meg. Jellemző a pesszimizmus, cinizmus, érdektelenség, csökkent figyelem, koncentrációs zavar beszűkült gondolkodás.
Mindez megjelenik a viselkedésben is: a kommunikációban elhatalmasodik a türelmetlenség, ingerlékenység, cinizmus,. Az elégedetlenség sértődékenység, „puffogás” formájában nyilvánulhat meg. A munkával szemben megjelenik az ellenállás, védekezés, Kollegákkal, kliensekkel ügyfelekkel szemben pedig a nyílt vagy burkolt negatív hozzáállás, sőt ellenségeskedés.
Egy kis tudománytörténet a kiégésről
A meghatározások kiteljesedése
- A segítőfoglalkozásúak körében fellépő fizikai, emocionális és mentális kimerülés állapota. (1974)
- A kiégés az érdeklődés elvesztését jelenti azok iránt az emberek iránt, akikkel az ember dolgozik. A fizikai kimerülésen kívül a kiégést az érzelmi kimerülés is jellemzi. amelynek következtében a szakember nem érez többé szimpátiát, megértést vagy megbecsülést a kliensei iránt. (1977)
- A szakmai kiégés egy negatív munka attitűd, amelyet az alacsony önértékelés és a kliensekkel kapcsolatos törődés csökkenése jellemez. A kiégés olyan adaptációs problémának tűnik, amely gátolja a megfelelő munkavégzést. (1980)
- Olyan lelki állapot, amely általános rossz közérzetben és tünetek sorában nyilvánul meg, érzelmi, fizikai és lelki kimerülés, a kétségbeesés, a reménytelenség érzése és a munkával, sőt az élettel kapcsolatos lelkesedés hiánya. (1981)
- A kiégés negatív tapasztalatként tekinthető, amely az egyén és a környezet kölcsönhatásából következik. Jóllehet szubjektív jelenség, de világos összefüggésben áll a szervezeti elrendezéssel, amelyben az egyén él. Ebből adódóan, a kiégés válasz egy krónikus foglalkozási stresszre. (1988)
A folyamat 12 fázisát írta le Freudenberger és Nort, (1992)
- Kényszer, hogy magát igazolja
- Fokozott bevetés
- Saját szükségleteit elhanyagolja
- A konfliktusok és szükségletek elfojtása
- Az értékek átrendeződése
- A jelentkező problémák tagadása
- Visszahúzódás
- Észrevehető magatartás változás
- Deperszonalizáció – saját személyiség elvesztése, elidegenedés
- Belső üresség
- Kimerültség, depresszió, teljes érzelmi kiürülés következik,
- majd kialakul a teljes kiégettség