“A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.” tartja a kínai közmondás.
De mi van, ha nem mozdul a láb?

 

Az életkezdeti válság
Qaterlife crisis/kapunyitási pánik

A pszichológusok által néhány éve leírt jelenség a húszas éveik közepén-végén járó fiatalokat fenyegeti, a húsz-egynéhány évesek új „tömegbetegsége”, amely

  • az elhúzódó tanulmányokkal,
  • az erős sikerkritériumokkal, valamint
  • a lehetőségek kitágulásával függ össze.

Sokan már pályájuk kezdetén pánikba esnek, mielőtt a jövőjükre vonatkozó első érdemi döntéseiket meghoznák. Folyamatos szorongásban élnek amiatt, hogy nem tudják megfelelő hatékonysággal megvalósítani önmagukat, vagy amiatt, hogy nem megfelelő célokat tűztek ki maguk elé. A krízist átélők fő érzése az, hogy az élet egy merő kockázat, nincs stabilitás, bizonyosság, a legkisebb döntés az egész jövőt megváltoztathatja, minden állandóan változik.

A probléma – talán nem is meglepő módon – leginkább a városban élő, tanult, jómódú fiatalokra jellemző.

Nem régiben még a felsőfokú végzettség kijelölt egy helyet a társadalomban, manapság viszont már nem jelent valami sokat, hogy valaki diplomás. „Kijön az egyetemről, és szembe kell néznie azzal, hogy ő még senki, semmilyen státusa nincsen. A családalapítás eltolódása miatt az egyetemről frissen kikerültek még évekig az önmegvalósításra, karrierépítésre koncentrálnak, nem kell gyerekekről gondoskodniuk. Ez egyrészről könnyebbség, a lehetőségek tágulása viszont frusztrálja is a fiatalokat. Nem könnyű kapaszkodókat találni egy olyan világban, ahol nincsenek jól tisztázott értékek, életminták, a gazdaság és a társadalom szerkezete folytonos és gyors átalakulásban van. Ez túlzó követelményeket támaszt(hat) az életkezdőkkel szemben.

De gyakran nem csak a huszonévessel szemben fogalmazódnak meg túlzó, vagy számára követhetetlen elvárások, hanem neki magának is képtelen elvárásai vannak majdani munkájával és munkakörnyezetével kapcsolatban. Sőt, a fiatalok levertsége abból eredhet, hogy nekik vannak irreális elképzeléseik – sajnos gyakran az életről általában.

A kelet-közép-európai régió munkaerő-piaci struktúrája sem könnyíti a pályakezdők helyzetét: a rendszerváltás után a felsőoktatásból frissen kikerültek viszonylag könnyen juthattak jó álláshoz a kialakuló versenyszférában, és hamar vezető posztokat tölthettek be. Az akkori friss diplomások példája sokakat nyomaszt, hiszen manapság jóval telítettebbek a pályák, nehezebb érvényesülni, de ez a tény még nem ment át a köztudatba. Az új generáció jövőkilátásai sem tűnnek túl rózsásnak, elvégre a tíz évvel ezelőttiek még ma is csak harmincas éveikben járnak, jó ideig őrzik még az irányító pozíciókat.

Sok szakértő szerint a kamaszkori identitáskeresés (régóta ismert) krízise egyszerűen kitolódott az elhúzódó iskolai évek miatt. Ez egyébiránt lényegében pozitív jelenség: egyetemistaként az embernek van ideje gondolkodni, nem kell túl korán súlyosan meghatározó döntéseket hoznia. Az egyetem után persze megéli a krízist, de akkor már érettebb, erősebb, megalapozottabban tud választani. A huszonévesek válsága egészséges, kreatív krízis, amin túl kell esni.

Más kutatók pedig azt mondják, hogy sosem volt még ilyen nehéz felnőtté válni, mint most, mert olyan mértékben gyorsul a világ, hogy gyakorlatilag lehetetlen lépést tartani, ami minden ízében megnehezíti a nyitást.


Kik a veszélyeztetettek?

  • Az első generációs értelmiségiek, avagy az első diplomás a családban – mert nincs előttük olyan minta, amit a saját életükre tudnának vetíteni. Így egy-egy krízishelyzetben nem tudnak senkit követni, vagy bárkihez tanácsért fordulni.
  • A „Nem azt tanultam, amit szeretek”, avagy az el sem kezdtem, de már nem is akarom fiatalok. Az ő kezükben olyan tudás van, amivel nem tudnak elindulni az úton, ezért a diplomájuktól eltérő munkalehetőséget keresnek, amelyben folymatos csalódás, sőt kudarc éri őket.
  • A „A túl jó otthont élvezők”, avagy a „mama-hotel” lakók. Ők azok a fiatalok, akiknek az otthoni körülményeik nagyon jók. Nem feltétlenül gazdagok, de még harmic évesen is a mosott ruha a szekrényükbe kerül, és mindig van vacsora a hűtőben.
  • A gyermekvállalás után visszatérni akarók. Őket a jogszabályok szerint vissza kell vennie a volt munkáltatójuknak, de ez többnyire kényszerű és nagyon átmeneti állapot szokott lenni, amiben – ha őszinték akarunk lenni – egyik fél sem vétkes. A mai rohamosan fejlődő/változó világban a gyermekgondozással töltött 5-6 év alatt áltatában annyira megváltoztak a szakmai követelmények, hogy a munkavállaló a régi tudásával már reménytelen lemaradásban van, és a cégek szervezetében is gyakran megszűnt már a régi pozíció, vagy naprakész felkészültségű munkatárssal töltötték be azt.

Mi a teendő?

Ugorj fejest az életbe!

Az otthon védőhálója mindig ott lesz, de ha nem kezded el a saját életed, akkor a céljaidat sem éred el soha. Ne tántorítson el az első kudarc, mert olyan sok lesz belőle, hogy ha feladod az elsőnél, akkor nem jutsz sehova sem!

Keress munkát!

Ne olyan munkahelyet keress elsőként, ami ideális, hanem ami megfelel. Az álom-meló nem jön elsőre, még az is lehet, hogy másodikra sem. Ha idealista módon keresel, akkor sosem lesz „elég jó” semmi sem. Gyűjtsd össze a számodra legfontosabb öt körülményt, amit egy munkahelyben keresel, és ha három megvan belőle, akkor mondj igent! A többit majd megoldod!

Vedd tudomásul, hogy ranglétra van!

Nem fogsz elsőre álom pozíciót kapni, és álom fizetést se! Kezdj el dolgozni, és mellette tanulj! A karrierlétra sokkal magasabb, mint ahogy most látod, de ez sose rémítsen meg! Nem az a cél, hogy hirtelen feljuss a tetejére, hanem az, hogy biztos alapokon állj, és ütemesen haladj felfelé

Költözz el!

Tudom, hogy jó otthon, de meg kell teremtened a saját otthonod! – ez a pont természetesen nem vonatkozik az Anyukákra, akik visszamennének a munka világába, ők maradjanak otthon 🙂

Örülj mindennek!

Ha egy albérlet megy elsőre, akkor örülj annak, ha asszisztens leszel valahol akkor azt becsüld meg, mindenki így kezdte…

Tudom, hogy ezek közhelyek, és egyértelműek, de pont ezért fontos leírni őket! Nem érdemes másokra figyelni. Az összehasonlításban elveszítjük a saját álmainkat és a saját vágyainkat. Ha azt érezzük, hogy félünk egy élethelyzetben nyitni, vagy túl sokáig odázzuk a döntést, akkor fejest kell ugrani!


És a „nagy” miért?

A diplomás fiatalok egy jelentős csoportja meg sem kísérel elindulni a felnőtt élet kihívásokkal teli útján, hanem inkább tanul, és tanul, azaz gyűjti a diplomákat, ezzel odázva el a munkavállalás hozta felelősségvállalást. A passzivitást választják, mert nem tudják, milyen úton induljanak, mit is szeretnének igazán, és milyen karriert akarnak. Nem akarnak elköteleződni, mert az azt jelenti számukra, hogy le kell mondaniuk valamiről.

A gyermekvállalásból visszatérőknél pedig annyira átalakul a fókusz, hogy egy másféle követelményekkel járó, például egy pörgős menedzseri állás már nem biztos, hogy belefér.

  • Ismerős a helyzet?
  • Otthon laksz még te is?
  • A gyermeked nem akar sehogysem elköltözni, de már majdnem 30 éves?
  • Anyukaként két gyermekkel keresed újra önmagad?
Keress meg! Megoldjuk a problémádat!

Miben segíthetek

  • Önismeret, alapvető személyiségjegyek
  • Melyek a legfőbb erősségeid, gyengéid
  • Racionális helyzetértékelés
  • Jövő tervezés
  • Célkitűzés milyenek a jó célok?
  • Milyen típusú munka való neked
  • Munka karrier siker öröm
  • Priorizálás
  • Hogyan lehet elérni a céljainkat
  • Tervezés, támogatás-keresés
  • Meglévő megküzdési stratégiák feltérképezése, új megküzdési stratégiák megtanulása
  • Halogatsz? Hogyan tudod elhagyni
  • Hogyan válhatsz kitartóvá és miért jó az Neked