“Az emberélet útjának felén nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém. Ó, szönyü elbeszélni mi van ottan…”
Dante

 

 

Élet-közép krízis/Midlife crisis

A 40–50/60 év között eljön egy korszak, ami jelentős változás hoz a legtöbb ember életében. Végérvényesen tudomásul kell venni, hogy vége az ifjúságnak testi, lelki és társadalmi értelemben egyaránt. Ebben az életkorban általában már elérkeztünk szakmai karrierünk csúcsára, további jelentősebb emelkedés – úgy hisszük – már nem várható. Létrehoztuk, felépítettük családi fészkünket, felneveltük gyermekeinket, akik lassacskán a saját lábukra állnak, és előbb utóbb kirepülnek, üressé vált vagy hamarosan azzá válik a fészek. Egész életformánk megváltozik tehát. Végre nyugodtan élvezhetnénk sok-sok évi küszködésünk eredményét, – de ehelyett céltalannak, kiüresedettnek érezzük magunkat.

Az élet derekán általában egy sor olyan magánéleti esemény is történik, ami közelebb hozza az embereket azokhoz a végső kérdésekhez, amikkel korábban nem foglalkoztak. A szülők halála, a gyermek felnövése, az „üres fészek” érzés átélése, kisebb-nagyobb egészségi problémák, korai haláleset a baráti körben stb. Mindez felerősíti azt a homályos sejtést, hogy valami módon változtatni kellene az életünkön, hiszen az évek nagyon gyorsan múlnak, és immár nem a végtelen messzeségben, hanem mindinkább reális távolságban van az az időpont, amikor a mégoly sikeres életnek is vége lesz.

Ezt az állapotot nevezi a pszichológia élet-közép (midlife) krízisnek. Hasonló ez a kamaszkori válsághoz, hiszen testi, lelki, szociális változások egyaránt részt vesznek kialakulásában.

Az élet középső időszaka minden ember számára az átalakulás, a változás ideje. Van, akinél az átalakulás fokozatosan, nagyobb megrázkódtatások nélkül megy végbe, míg másoknál – becslések szerint az emberek kétharmadánál – drámai változások közepette zajlik.


Miről lehet felismerni?

Leggyakoribb a feszültség, a megmagyarázhatatlan szorongás, kiüresedettség érzése. Az ember egyre érdektelenebbé válik a korábban kedvvel és eredménnyel végzett munka iránt, és korábbi kedvtelései sem elégítik ki, sőt esetenként unalommal töltik el. Ezzel szemben időről időre heves késztetést érez arra, hogy valami egész mást tegyen, valami kalandosat, olyat, ami gyökeresen felforgatja életét. Úgy érzi, hogy valamiről végérvényesen lemarad, ezért nő a kísértés kockázatos, veszélyes, akár az egész egzisztenciát bajba sodró lépések megtételére (például szerencsejáték, egészség elhanyagolása, felelőtlen szexuális kapcsolatok). Végül – de nem utolsósorban – egyre gyakrabban felmerülnek fel a következő kérdések: Ki is vagyok én valójában? Mi az élet értelme? Ennyi volt az életem, vagy vár még valami rám a hátralévő évtizedekben?

Az élet középső szakaszába való belépés egyben egy új életstruktúra választását és egy új generációba kerülést is jelenti. A bekövetkező változások egy része külső esemény, a másik fele belső. Külső események például a gyerekek kirepülése otthonról, illetve a szülőktől való érzelmi leválása, a karrier területén bekövetkező változások (vezetővé válás vagy megrekedés). A belső változások az életesemények értékeléseiben mutatkoznak meg. Változik a munkához, a teljesítményhez, a sikerhez való viszony, megváltozik az számos korábbi örömforrás jelentőségének értékelése. Ez az időszak tehát fordulópont lehet az élet értelmének, és benne az ember saját feladatainak keresésében. Ebben az időszakban egyre gyakrabban gondolkodik el az egyén arról, hogy hol tart a szakmájában, milyen helyet foglal el a karrier-létrán. Döntéseiben mekkora szerepet játszottak saját belső törekvései, vagy másokhoz igazodott, esetleg csak sodorta az élet. Valódi siker-e, amit annak gondolt? Mit áldozott fel érte? Nem mulasztott-e el végérvényesen valamit?

Férfiak és nők krízise

A férfiak és a nők életközép krízise sok szemponból hasonló, mégis számos különbség fedezhető fel. A nőknél a krízist felerősítik és sok szempontból tudatosítják a klímaxot kísérő testi panaszok, amelyek kétségbeejtően figyelmeztetnek a múló időre, arra, hogy a fiatalság végérvényesen elmúlt. A kivörösödéssel, izzadással járó hőhullámok nemcsak kellemetlenek, a külvilág számára láthatóvá is teszik a változás korát.

Vannak nők, akik egészen könnyedén, panasz- és tünetmentesen élik meg ezt az időszakot. Valószínűleg ők azok, akik teljes mértékben elfogadják önmagukat, s szembe tudnak nézni a múló idővel, és képesek átküzdeni magukat a menopauzát évszázadok óta kísérő negatív hozzáálláson. Másoknak – a többségnek – azonban sok problémát okoz. Ők nap mint nap felteszik maguknak a kérdést: vajon elég vonzóak-e még, nőként tekintenek-e rájuk a férfiak.

Érdemes fontolóra venni azt a tényt, hogy míg az európai, észak-amerikai kultúrákban a nők 80-90%-a szenved a klimaxszal összefüggő panaszoktól, addig az azonos korú ázsiai és afrikai nőknél ez az arány nem haladja meg a 15-20%-ot. Vajon genetikai okok magyarázzák a különbséget? Nem valószínű, hiszen az Egyesült Államokban élő ázsiai és az afro-amerikai nők panaszai nem különböznek fehérbőrű társnőiktől. Felvethető az eltérő táplálkozás, és a több mozgás szerepe, a legvalószínűbb azonban az, hogy a hagyományos kultúrákban a nő rangja, társadalmi státusza a kor előrehaladtával növekszik, míg a civilizált országokban csökken. Néhány afrikai törzsi kultúra azt tartja, hogy a menopauza után a nő „megtakarítja bölcs vérét”. Ezekben a kultúrákban a nők csak a változás kora után lehetnek „látók”, sámánok. Az idős kor tiszteletet ébreszt irántuk, és lehetővé teszi számukra, hogy részt vegyenek a törzs vezetésében. Az európai, észak-amerikai kultúrában ezzel szemben a nők semmitől sem félnek jobban, mint az öregedéstől.

A férfiak sem félnek kevésbé az öregedéstől, mint a nők. És náluk is jelentkeznek a „változás korának” tünetei, amit a női menopauza mintájára andropauzának szoktak nevezni. Férfiaknál a változások a női klímaxhoz képest kevésbé határozottak, és jóval kevésbé körülírhatók, de – talán éppen ezért – igen jelentős szenvedést okoznak az „erősebb nem” képviselőinek. A nő ugyanis könnyebben azonosítja, és ha nem is örömmel, de tudomásul veszi a változás korát. Kapaszkodót és némi vigaszt jelent ugyanis számára, hogy tüneteiben szinte valamennyi nőtársával osztozik. Ezzel szemben a férfi a tünetek jelentkezésekor igen gyakran valamilyen súlyos, rejtett betegségtől szorong.

A férfi „változó korának” tüneteiért a nemi hormontermelés csökkenésén kívül voltaképpen az évek, évtizedek óta felhalmozott stressz a felelős, melyet a fent jellemzett élet-közép krízis jelentősen felerősít. Legjellemzőbb tünetei a nyugtalanság, ingerlékenység, álmatlanság, csökkenő koncentráló képesség, gyengülő memória. Ezekhez társul a szexuális vágy és a teljesítőképesség csökkenése, számos férfinál az induló prosztata hipertrófia, és az izomerő hanyatlása is. Mint mondtuk, a tüneteket nagyrészt a feszültség és szorongás váltja ki, azonban maguk a panaszok nagymértékben fokozzák a feszültséget és szorongást. Ezzel tehát egy önmagát gerjesztő, erősítő kóros kör alakul ki.

És mivel a férfiak többségének fogalma sincs arról, hogy egy természetes, szinte minden embert elérő érési krízisen esik át, nem értik rossz közérzetük okát. Természetes emberi tulajdonság, hogy megpróbálnak magyarázatot találni. S mivel a férfiak igen kevéssé hajlamosak befelé, önmagukba tekinteni, felelőst, bűnbakot keresnek. És hol máshol találnák meg, mint közvetlen környezetünkben. S egyszerre idegesíteni kezdik őket feleségük évek-évtizedek óta elfogadott mindennapi szokásai, mozdulatai, szófordulatai, esetleg még hanghordozása is. Ezek az érzések – és nem csupán a középkorú férfi újdonságigénye, szexuális fellángolása (és főképpen nem a „gaz csábító”) – azok, amelyek romba dönthetik az évtizedek óta többé-kevésbé jól működő házasságokat, s amit a köznyelv „kapuzárás előtti pániknak” nevez.


Miben segít a coaching támogatás?

  • A legnehezebb feladatban, a változás szükségességének az elfogadásában.
  • Abban, hogy saját magunk találjuk meg személyiségünk eddig háttérbe szorított részeit, és fogalmazzuk meg azokat a késztetéseket, ambíciókat, amelyeket eddig idő-, energiahiány, vagy más prioritások miatt nem tudtunk/nem mertünk megvalósítani.
  • Belátni, hogy ha elégedetlenek vagyunk jelenlegi életünkkel, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy korábban tévedtünk vagy hibáztunk volna. Csak éppen most jött el annak az ideje annak, hogy újrafogalmazzuk önmagunkat.
  • Felismerni, hogy rajtunk múlik, hogyúgy éljük meg a változás korát, mint egy új élet kezdetét, életünk második felének kapuját. Hiszen még 30-40 évig élünk ezután. Életünk delén, amikor túl vagyunk számtalan nehézségen, és összegyűjtöttünk jónéhány tapasztalatot, lehetőségünk nyílik végre úgy alakítani életünket, hogy belső értékeink kiteljesedjenek, napvilágra kerüljenek.

Életünk második felét éppoly sikeressé tehetjük, mint az elsőt. Persze lehet, hogy a siker már egészen mást fog jelenteni, mint korábban. Ebben tudlak segíteni.


Az életközép krízis eredménye

Ha jól használjuk fel, és a magunk javára fordítjuk, nagymértékű érési folyamat, személyiségfejlődés lehet az életközép krízis eredménye. Hiszen ilyenkor az ember számos olyan feladattal szembesül, melyek a fejlődés útját nyitják meg. El kell fogadnia életkorát, meg kell találnia rejtett, belső értékeiket, új célokat kell kitűzni.

Aki tudatosan és jövőorientáltan éli meg életének ezt a rendkívül fontos korszakát, az erős, egészséges, bölcs, és boldog „második életet” élhet meg.
Keress meg, dolgozzunk rajta együtt.